A két világ, otthon és itt. Nem lehet mindkét helyen lenni.
Itt voltak anyumék két napra az ünnepség miatt. Vissza kellett menniük, mert otthon nagyon hideg van. Egyik gond a másik után jön otthon és én nem tok semmit segíteni, semmit. Csak hallgatom a problémákat és tétlen vagyok, mint egy mozdulatlan tárgy. Anyum meg egyedül szenved, nem élet ez neki. És ami a legszomorítóbb, hogy ha otthon élnék sem tudnék nagyon segíteni… Iszonyú ez a tétlenség….
Egyszer beszóltam neki, már igazából nem is tom miért haragudott meg, és sírt. Ezt szokta eljátszani, nagyon érzékeny és hamar besértődik. Később, az ágyban mellém bújt, megszorított és sírt: „Úgy hiányzol!” Mindig kérdi mikor megyek haza…
Most meg fáj a mellkasa is, talán csak meghúzódott a sok ganéhányástól. A sok állattól is meg kellene szabadulni már, de az élete, életünk része…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése