Gyertyák a síron

 

Gyertyák, krizantémok ékesítik a sírokat.

A gyertya világít, önmagát emésztve adja a fényt másoknak.

Talán nem engedtük el őket még, talán nem is hiányuk fáj, hanem önmagunkat emésztjük, és azon töprengünk, mi lett volna, ha…

De van egy kulcs, amely minden zárat kinyit: a szeretet kulcsa. Ez segít a meg nem tett lehetőségeink miatti bűntudatban, a megtett cselekedeteink megbánásában, abban hogy ne fásuljunk el, ez ad erőt, hogy beteg, vagy haldokló szeretteink mellett lehessünk. A szeretet lendít előre a mában és ad reményt a jövőben. A szeretet tanít meg mások fájdalma átélésére és késztet egyre szebb cselekedetekre. Van egy életünk, amelyhez a halál is hozzátartozik. De meghallhatunk belenyugodva is, ha napjainkat a szeretettel éljük családunk, barátaink, hozzátartozóink, munkatársaink, főnökeink, ismerőseink, ezer-idegenek felé.

Mindszentek, halottak napja

színpompázó virágok a síron, ragyogó mécsesek, fényárban úszó temetők

Vannak akik a látványért mennek ki, a fénykáprázat hatalmában elönti belsejüket egy zsibongó-megnyugvó érzés, gyönyörködhetnek a színkavalkád virágágyásokban, a gyertyák lángolásában, mécsesek füstölgő illatában.

Van akiknek szenvedés, mély fájdalommal jár, hogy ott álljanak a sír előtt. Ezeknek azonban nemcsak egy napi kín az évben, hanem lehet mindennapjaik része is, gondolataikban, érzéseikben.

Vannak akiknek családi összejövetel, nagymamától az unokáig. Egy újabb alkalom az évben.

Vannak olyanok is akiknek ugyan egy alkalom, de tényleg az az emlékezésé. Egy régi halott, akinek szavajárása, cselekedetei előidéződnek, egy találkozás.

Vannak akik elmennek, mert akaratlanul is, egy begyökeresedett szokás.

És vannak, akinek hatalmas üzlet, virágosoknak és más kereskedőknek, autófeltörőknek, tolvajoknak.

Ha már kimész a temetőbe és ráteszed a legdrágább virágot a sírra, ne csak mormogj el egy-két imát, hanem tedd belsővé az emlékezést, próbáld átélni is és felidézni azt a személyt, aki előtted, a földben nyugszik. Ha nem tudod, akkor kérdezd bátran a körülötted lévő rokonságot.

És ami még fontos: egyeseknek gyötrő gyász ez az emlékezés. Nem egy képeslapra, smsre van szükség, nem vigasztaló szavakra, hanem jelenlétre. Légy Vele! Menj el személyesen vagy hívd telefonon, adj szeretetet!

BÉKE PORAIKRA!

Együtt könnyezni!

  
7 év után sikerült...
Egy olyan embernek, aki nem tud sírni, még akkor sem mikor már nagyon kellene, de csak nyomassza, nyomassza, egyre jobban nyomassza a fájdalom...
Sikerült felszabadulnom!
A Segítségével!

Mi értelme a létezés egészének?

 

Számtalanszor halljuk ezt a kérdést, sőt még dogát is kellett írni a suliban: "Mi az élet értelme?" Számtalan teológiai, filozófiai, tudományos magyarázatot olvasunk a létezés, értékek, öntudat, boldogság, Isten, élet és halál boncolgatásával. Minden izmus-nak külön más-más élet értelme van.,minden vallásnak eltérő élet értelme van.

És most felteszem én is a kérdést. Mi a Te életed értelme a mindennapokban?  Akár reggel, mikor felébredsz, akár este, mikor alszol, akár mikor fáradtan melózol, akár mikor rohansz a bkv busz után, akár mikor beteg vagy, akár mikor eszel, akár mikor felhúzod a cipőd vagy épp becsuksz egy ajtót.

Talán a biológiai tökéletességre törekedni, sokáig élni, elérni az örök életet, halált kitolni

vagy a bölcsességet elérni, félelmeinkkel szembenézni, megérteni a tudatalattit, megtalálni a boldogságot, világról alkotott kép szélesítése, a lehetőségeket befogadni

vagy megtalálni a lelki harmóniát, megismerni önmagad, másokat, egyesülni Istennel

vagy épp jobbá tenni a világot, irányítani a környezeted, megszüntetni a korrupciót, az ilyen fajta politikát, másokon segíteni, békét teremteni

vagy csak élvezni az életet, keresni az élvezeteket, szórakozni, jókat enni, kihasználni minden egyes percet, hisz csak egyszer élünk

vagy nem is kell keresni az élet értelmét, csak élni kell

vagy egyszerűen nincs értelme az életnek.

Mindenkinek különböző lehet.

Én már tudom mi az én életem értelme.

Ma reggel mikor kinyitottam a szemem, egy csodás tüneményt láttam és éreztem. Ott volt közvetlen mellettem, a lába rajtam, a karja a mellkason. Csak úgy elöntött valami leírhatatlan érzés.

Van Valaki akinek nagy lelkesedéssel adod a legfinomabb falatokat, van Valaki akiért boldogan mész haza, van Valaki Melletted MINDIG, van Valaki akire Rá gondolhatsz a nap minden órájában és várod, hogy újra láss, van Valaki aki meglepetéseket szerez Neked, több száz kilométert utazik Érted hidegben. Egy társ a mindennapokban, akire csak Rágondolsz és nem a hétköznapi szürke, értelmetlen világban élsz, hanem egy sokkal felsőbbrendű világban, az érzelmeid világában, amely  löketet ad, hogy jobbá tedd a világot, vagy hogy élvezd az életed, vagy hogy elérd a bölcsességet, vagy hogy tökéletesítsd a tudományt...

Köszönöm!!

Miért?

Egy életrevaló lány... ott az ölemben és sír... sír
A kórházi ágyán ülök, fejét a lábamra helyezi lassan, derekamat átöleli és a kínok közepette megnyugvás árassza el... Ugyanakkor fura, hiányérzés is, amelyet szintén könnyekkel old fel...
Hozzászólok, hozzám fordul, megtörli szemeit, és fénylő szemekkel rám néz, tág pupillákkal...
Sírt tegnap, sírt tegnapelőtt, ma nem sírt, mivel nem mentem hozzá.
Mit érezhet, szegény?? Mit érzek én?? Menekülök előle, hogy jobb közérzetem legyen, ugyanakkor mégsincs.
Mikor hétfőn délelőtt, két hét találkozás után meglátott a kórházi folyóson, a szemében néztem és már megint rosszul éreztem magam (én, a kínok kiváltója), csak úgy sugárzik a szerelem belőle, átölelt, megszorított és szorított, szorított. Amúgy is hosszú időtartam volt, de nekem ez még hosszabbnak tűnt...
És évek óta csak hosszabbodik...