2009. december 17., csütörtök

Hazamenetel, cenzurázás, sóvárgás, színjáték és összetartozás


Az elmúlt 3 hét eseményei

Haza utaztam. Inkább utazás volt, mint megérkezés. Mintha csak bepillantottam volna egy olyan helyre, ami nagyon ismerős, de nem érzed a magadénak. Szívesen csinálod a teendőidet, elvagy vele, de minden kezdéskor megvan: még negyed óra és nekifogok, még egy fél óra és.
De másrészt szükségszerűen kellemes volt, anya és gyermeke találkozása. Az mindkét félnek hiányzik. És persze, a gyerekes nővért is.

Közben, utolért több száz kilométer után is a hozzánemértő tanár hatalma. Amint tudjuk, ilyenkor még erőteljesebb a felsőrendűség, ha hozzá sem tud szagolni, ahhoz amit elbírál. Szóval cenzúrázni kellett az "ilyen tartalmú" és hangvételű részeket a szakdogából. Ilyenkor értékeli a barátait az ember, akikre távolról is lehet számítani. Azonban nem sikerült rajtam gyakorolni a Dejóó, ezzel ingyen is meglehet csináltatni hatalmat, de persze ennek az ára is meglett a jegyben, hisz tudjuk kik gyakorolnak hatalmat.

Két hét. Két hétig csörrent a mobil és csörrent és csörrent és csörrent az Angyalomtól...Közben meg csak hiányzott, hiányzott és hiányzott és hiányzott az otthona. Vágy, tomboló szükség és hiány, egy űr volt a testemben, amit csak az Angyalom tölthet be, Nélküle üresen kong minden.
Vártam leveleit és mohón olvastam. Ő meg idegeskedett, sírt és én nem tudtam közvetlen Mellette lenni.
Jött a visszajövetel egy éjszaka, amikor az a hang felcsendült...

Megtörtént a szakdoga védés is, mindenki tetette, hogy a number one a témában, és mindenki tartotta magát a szerepéhez, csak én nem az előredefiniált szerepemhez. Pedig kaptam közben suttogó figyelmeztetést a tanulmányi felelőstől, hogy ne ilyen erélyesen. Dehát színjátékban élünk, csak kár, hogy néző, aki tudna értékelni és írányitani, hogy mi lenne a jobb. Csak egy gond van, hogy ez is esélytelen, mivel a nézőnek sem hinnének.

És közben ott volt velem végig. Türelmesen tűrte ideges beszólásaim, teljes nyugalommal helyeződtem ha átöleltem, éreztem. Ott volt egy társ, akire szükség van, aki táplál, akivel összetartozom.

Most meg üres itt. És csak másfél hét múlva lesz életteli.

Ki nem feküdhet, aludhat szerelmével meghal minden éjjel.

2009. november 25., szerda

A hiánya...

  
Képed keresem,
ha ágyba fekszem,
nyitott szemem sír nedvesen
és fájva...

Veled alszom, s veled ébredek,
És mégsem vagy ott;
A karjaimba ölelem a gondolatot Rólad
- de csak a közönséges levegőt érintem...

2009. november 23., hétfő

Tűzvész van!

 
A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.
Riadó! Hatalmas tűzvész van!!

2009. november 22., vasárnap

Angyalom!

 Ölelő karod hiánya nyomán fázom...
Te vagy az életem!

Egy maradandó nap után

  
Hajnali 3 óráig segített szakadatlanul az éteren keresztül. Csak értem, csak miattam. Én meg idegeskedtem, felemeltem a hangom, de Ő csak aranyosan tűrte a dühkitöréseim, oldta meg a problémáim. Istenien csodás volt. És fájt a szívem... Ő kellene a mindennapjaimhoz, nemhogy elvisel, hanem mellettem van! Ez varázslatos! De változni fogok a segítségével és többet nem emelem fel a hangom. Csak jönne már el az, hogy együtt éljünk ...
Aznap együtt voltunk élőben is.

Délelőtt mikor megérkezett a vonat a településére, felálltam, a szemem a földre fókuszáltak, majd felfele a vonatfülke ajtajához, kinyitottam a fülkeajtót, utána még magasabbra néztem, az ablakon át, és egyből egy elbűvölő látványban ragadtak a szemeim... Ő volt az, a túlsó peronon beszélgetett egy idős bácsival, és ahogy beszélt...

Egész nap együtt voltunk... Mutatott hangulatos tájat, házakat, rózsakertet, várat, mind Vele...

Köszönöm ezt a sírig tartó napot! Köszönöm Neked!


Most épp ebédel messze tőlem...
Én  meg a Hiánya kristályfényében ülök, kuporgok Nélküle.