A blogokat olvasva egyre több elkeseredett, normális emberről lehet tudomást szerezni.
Az én értelmezésemben az számít normálisnak, aki tartós kapcsolatot szeretne, aki vágyik egy szerelemre, hogy viszonozni tudja, aki nem csak a szexet keresi.
Látva az itteni meleg világot, hát igen, tényleg kevés az esélye, hogy két normális egymásra találjon. Asszem nem mondok újdonságot azzal, hogy a melegek (normálisak) töredéke a buziknak. (Ezentúl két osztályról fogok beszélni: melegekről és buzikról.)
Ezt támasztja alá egy kísérletünk is. :D Nem volt kedvem tanulni, azaz csak olvas olvas az ember és nem érti. Így az Angyalommal oldottuk a stresszem, regisztráltunk a romeora. Ahogy az Angyalom mondja: Vajon hányan akarnak megdugni? :P
Szóval létrehoztunk egy profilt, ahová képként feltöltöttük az én testem, természetesen nemcsak egy semmitmondó szöveggel, és arckép nélkül, mert ahogy tudjuk, amíg a buzik vannak többsége, addig a társadalmi megítélésünk az lesz, amilyen és most jobb nem mutatni egyből az arcod.
4 órán át tartott a teszt: 18:30-tól 22:30-ig. Ez alatt 459 megtekintés, 164 üzenet és 28 lábnyom, több mint száz felhasználótól. Természetesen nem számítottunk jobbra, a társaság nagy része csak szexelni óhajtott: 70% A több, mint száz felhasználó leveléből az egyértelműen kiderült meleg és buzik aránya: 5/57.
Most lássunk az első 15 fekete listást, és az első 15 korrektek listáját, meg 10 a sablontól eltérően köszönők listáját. A válogatás a levelek szemezgetésével történik, lehet valakiket kihagytunk (előre is elnézést, vagy éppen jó h megúszta), mert időigényes lenne mind az összes levelet elolvasni és utána osztályozni őket. Már a 4 óra tesztelést meguntuk és harmadnapra eltűntek a levelek a rendszerből, de most péntek van és újra visszajött a nagyja.
A korrektek csoportját azok képezik, akik képet küldtek elsőre és/vagy megadták msn elérhetőségüket. Ezek igazán megérdemelnének már egy társat maguknak. Sajnos nagyjából ki is merül itt az összes korrekt ember a kreatívak csoportjával együtt.
A 15 korrektek lista:
- fodes (több képet csatol és kreatív beszólás )
- h_odesh (képet csatol)
- Azariadis_ (több képet csatol és bemutatkozik)
- nevét cenzúráztatta (két képet csatolt)
- shane77 (képet csatol)
- Laci_23 (szöveg)
- Fan_of_life (van arckép kitéve, társalgó és képet kér)
- karesz1989 (megadja elérhetőségét)
- minimaldesign (két arcképet csatol elsőre)
- sziszkoo
- suuuuure (megadja msn címét)
- budapest31 (arcképet küld)
- Artemovszk
- akos7_ketten – (Korrekt kategóriába kerültek, annak ellenére h csak szexelni akarnak, de tényszerűen leírják mit szeretnének, van képük, megadják elérhetőségüket (látjátok nem vagyok annyira szigorú, sőt :) ))
- dalansi (homályos arckép, de legalább küld)
A fekete listára kerültek, azok akik egyből szexet kínáltak, arckép nélkül. Nekik a lényeg a szex, csak legyen hová dugni, érzések nélkül, ez az ÁLLAT kategória. Ezek miatt bélyegeződik meg a meleg társadalom, de hát nincs jogunk mások felett ítélkezni, mert nekik ez a szükségletük, ezt igénylik és ez a jó nekik. Tudomásul vesszük és szánjuk őket. Csak azt kívánom, h érezzék meg azt az állapotot, h vki mellett lehessenek mindvégig, lessék a másik kívánságát, nézzék ahogy alszik és gyönyörködjenek, vágyódjanak h mellébújhatnak és öleljék...
Íme a top 15 fekete listás: (Ha olvassátok, gondolkozzatok el csak 10 másodpercig magatokról!!) Sajnos, itt volt miből válogatni, nem is tudtam mind átnézni. Jobb, ha a linkeket meg sem nézitek!!
- GeronimoGuess képet küld a faszáról, beszámol faszméretéről és még ma szex legyen (de csak a faszáról, arca sehol)
- whatever_bp (képet küld a testéről és 4et a faszáról)
- veszettkutya (képet kér faszról)
- MzBr-09 (kép a faszáról)
- robes28 "szexelni?"
- fiutcumi „szia, nagyon sexi a kép,szívesen leszoplak, ha benne vagy”. (arckép nincs)
- starall_bp "szia valami lazább szex esetleg érdekelne elsőre?:P pl orál:P" (arc nincs)
- roberto08-2 „Egy jó dugást. :)”
- Alexandrosz „akit leszophatnék és megdugna :P egyébként ha ez sok lehetünk barátok”
- braccho "de fincsi vagy!!!!"
- aqvadest (képet küld a faszáról, igaz arcképet is)
- majusioromok (egy pár kép nélkül, de szexre ajánlanak) "szivesen élnénk a sexdate opcioval:-))"
- Arnold1211 egy kalandhoz nyomban! :)
- redavni (ő azért került fel, mert képet akart a faszról és arckép nélkül is belevágott volna a találkozásba aznap este, pedig igazán nincs rászorulva, mert jól néz ki)
A legtöbben a sablonosak csoportba sorolható, ezekről nem lehetett eldönteni melyik táborba tartoznak: semmi új infó az üzenetükbe, nincs egyedi szövegük: Például: Vonzó vagy, szexi vagy, tetszik a felsőtested, Nagyon szép tested van, Szimpatikus vagy, kellemes látvány, formás alakod van, nagyon jó a kép szövegelések és smilek tömkelege egy ismerkedhetünk? kérdésformával hozzákapcsolva. Már az első levelek ilyen voltak, mint kupac, Nagy_Dani, hardlines, adam78 és rengeteg-rengetek társaik, száz nevet nem sorolok fel :)
Itt az összes kreatívak listája (csak 11!!):
A külföldieket nem elemeztem, mivel többsége csak szexért éhes, és amúgy sem értenék a magyar szöveget :P
Kedves Társkeresők! Egy tanulság van, hogy nem szabad feladni. Nagyon kevés normális akad, de akad. Nem tudhatjuk, hogy a korrektek közül hányan normálisak, vagy a kreatívak közül. A 4 órás tesztelésben kb 150 emberkéből azért mondható, h itt is van 5 személy, igaz nagyon kevés és lehet, h nem jönnek be arcra, de akadnak.
Mindenkinek kitartást a kereséshez és vidám együttlétet a leendő szerelméhez. Hungaryboy-nak is gyógyulást! :)
Most következzen pár felüdítő kép:
2 megjegyzés:
Sziasztok, tok jo lett ez a teszt gratula es tetszik a blogotok is azt hiszem erdemes lesz kovetni:)
udv peet84
Sziasztok!
Hát gratulálok a teszthez, mert igen tanulságos volt. Teljes mértékben sikerült rámutatnotok a valóságra és a tényekre. Nem igazán tudom, hogy miért ilyen rossz az arány, de bízom benne, hogy lassan változni fog.
Jelentem már jobban vagyok, bár még azért gyógyulnom kell egy kicsit.
Szép hétvégét srácok!
Megjegyzés küldése